Fogzás para
Mindannyian rettegünk, rettegtünk ettől a korszaktól a gyerekkel. A tapasztaltak elővetítik, hogy akkor lesz csak igazán vége a világnak… Se alvás, se nyugalom, csak a láz, a végeláthatatlan zokogás, és fájdalom, melyet a fáradtság erősen fejel meg néhány napon belül, és örülhetünk, ha nem megy tönkre a kapcsolatunk ebbe a megpróbáltatásba.
Nézzük szakmai szemmel, mire kell hogy figyeljetek.
Egy biztos, 20-ig kell számolnunk. a 20. tejfog kibújását követően mondhatjuk, hogy befejeződött a folyamat. 3-10 hónapos kor között rendeltetik a START. Ez nagyon változó, ki kell várni, de ennél tovább nem érdemes tűkön ülni, el kell látogatni szakemberhez, ha még semmi jele fogcsírának.
A tünetek annyi minden másra is utalhatnak, hogy nem érdemesek említésre. Két olyan jellemzője van a fogzásnak, amelyre érdemes adni, ez pedig a fokozott nyálzás, rágási kényszer, valamint a fehér, duzzadt így. Bár utóbbi szintén utalhat másra, megijedni nem kell, ha bizonytalanok vagyunk, keressünk meg egy szakembert, és kérjünk megerősítést.
Tekintve, hogy ez a folyamat tényleges nagy fájdalommal járhat, érdemes gumis babafogkefével óvatosan masszírozni az íny azon részét, esetleg erre megfelelő géllel, oldattal fájdalomcsillapítást eszközölni.